Október 27-én, 76 éves korában elhunyt Jeney Zoltán, a magyar zeneszerzés kiemelkedő személyisége.

Zeneszerzés-tanulmányait a budapesti Zeneakadémián Farkas Ferencnél végezte, majd 1967–68-ban Rómában, Goffredo Petrassinál képezte tovább magát. 1970-ben Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval, Simon Alberttel és Vidovszky Lászlóval közösen megalapította a budapesti Új Zenei Stúdiót, az experimentális zene Kelet-Európában kivételes műhelyét.  1986-tól tanított a budapesti Zeneakadémián, 1995 és 2011 között a Zeneszerzés Tanszék, 1999 és 2013 között a Doktori Iskola vezetője volt. Tanári tevékenységével a fiatal magyar zeneszerzők több nemzedékének gondolkodásmódjára hatott meghatározóan.

Művei között megtalálható valamennyi zenei műfaj: első nemzetközi sikerét Soliloquium 1 című fuvolaművével aratta az utrechti Gaudeamus fesztiválon. Az 1980-as évektől kompozíciói rendszeresen elhangzottak többek között Svédországban, Hollandiában, Észak-Amerikában. Fő műve a közel húsz éves munkával befejezett, három órás Halotti szertartás című oratórium, aminek teljes alakja 2005-ben hangzott el először. Utolsó nagy alkotása, a reformáció 500. évfordulójára írt Aus tiefer Not című kantáta 2018-ban Artisjus-díjban részesült.

Az 1970-es és 80-as években kibontakozó magyar experimentális művészeti mozgalom egyik vezéregyénisége volt. Fiatalkori kompozícióiban gyakoriak a forma-, dallam-, ritmus- vagy hangrendszerképző elemekként alkalmazott zenén kívüli alapanyagok, például szöveg-idézetek, sakkjátszmák lépései, solitaire-játék mozgásai, telex-szövegek ritmusai és más rendszerek. Az 1980-as évektől újra alkalmazni kezdte az ellenpont barokk és barokk előtti korszakokra hivatkozó módjait, s emellett zenéjében megjelent egy archaikus hangütés, melynek deklamációja és dallamképzése egyrészt a gregorián, másrészt a magyar népzene hagyományaiból táplálkozik. Bár technikai értelemben minden alkotása a korábbi évtizedekben kialakított alapelvek továbbvitele és összegzése, élete utolsó évtizedeiben írott műveiben már nyíltan érvényesült az érzelmi felszabadultság és érzéki közvetlenség is, melyet fiatalkori műveiben szándékoltan a szigorú konstrukciók mögé rejtett.

1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. 1993-tól 1999-ig az International Society of Contemporary Music elnökségi tagja, 1996-tól 1999-ig pedig alelnöke volt. Zeneszerzői munkássága elismeréseként 1982-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1990-ben Érdemes Művész címmel, 2001-ben Kossuth-díjjal, 1988-ban és 2006-ban Bartók–Pásztory-díjjal tüntették ki. 1985-ben kutató professzor volt a New York-i Columbia Egyetemen. 1988 júniusától egy éven át DAAD-ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben kutatott, 1999-ben vendégprofesszorként tanított a chicagói Northwestern University zenei fakultásán. 2000 és 2002 között közös kutatói munkát végzett a londoni City University zeneszerzés DLA-programjával.

Az UMP Editio Musica Budapesthez első művének 1968-as megjelenése óta több mint ötvenéves kapcsolat fűzte. Váratlan halála számos további közös munkánkat szakította meg. Ezeket a terveket már az ő távollétében, az ő szellemiségéhez igazodva kell bevégeznünk.

Életművét gondozzuk, emlékét megőrizzük.