Életvonalak – Schubert-Brahms-Kurtág
Kurtág György 99. születésnapjára jelent meg az a CD, melyen Schubert és Brahms dalai mellett az ő bariton hangon megszólaltatható szóló- és zongorakíséretes művei is szerepelnek. A zeneszerző ezeket a bevezető sorokat írta a felvételek kísérőfüzetébe:
„Benjamin Appl először 2018-ban jött hozzám a Budapest Music Centerbe, ekkor Hölderlin-dalaimon dolgoztunk együtt. Különlegesen szép baritonhangjával, énektechnikai biztonságával, gyönyörű színpadi dikciójával és szerethető személyiségével az első pillanattól kezdve megnyert; Márta és én azonnal a szívünkbe zártuk őt. Azóta rendszeresen dolgozunk együtt, nemcsak az én szerzeményeimen, hanem más zenéken is: Schubert és Brahms dalait is többször előadtuk, pusztán a magunk örömére. Ez a felvétel azoknak a szép óráknak az emlékét is őrzi. Úgy hiszem, Benjamin jelenleg a Hölderlin-dalaim leghitelesebb tolmácsolója. Nagy örömmel vettem részt a lemezen szereplő művek budapesti felvételein, és jó szívvel ajánlom közös munkánk eredményét.”
A CD-n Pierre-Laurent Aimard (Kurtág dalok) és James Baillieu (Schubert dalok) zongorázik, A Hölderlin-Gesänge 10. dalában Bencze Csaba (harsona) és Lukács Gergely (tuba) is közreműködik. Egy-egy dal erejéig (Schubert és Brahms) Kurtág György zongorajátékát is hallhatjuk. Az alábbi videó a budapesti felvételen készült. (EMB Archívum)
Fotó © Hrotkó Bálint