Pierre-Laurent Aimard a közelmúltban Budapestre látogatott Kurtág Györgyhöz, hogy zongorazenéjének hangfelvételét készítse elő a zeneszerző felügyelete mellett. Ebből az alkalomból készült vele interjú Kurtággal való kapcsolatáról és az új projektről.

Több mint négy évtizede játssza Kurtág zenéjét. Mikor és hogyan történt első találkozása ezzel a zenével?

Ha jól emlékszem, 1978 karácsonyán történt. Magyar barátaimmal jöttem Budapestre, akik elvittek Kurtághoz. Egy este meglátogattuk, és miután ő és én vagy negyven percig egy szót sem váltottunk, miközben Márta, a felesége beszélgetett a barátaimmal, Kurtág, hogy oldja ezt a kínos helyzetet, nagyon kedvesen meginvitált a zongorához, hogy együtt játsszunk négykezes darabokat a Játékokból. Így az első találkozásom vele a zene, a zongorázás és a Játékok megosztását jelentette.

És azonnal megértették egymást…

Ami történt, az valami leírhatatlan. Számomra azt jelentette, hogy találtam egy világítótornyot, amely ettől kezdve bevilágítja az egész életemet. Ez az első pillanattól kezdve egyértelmű volt.

Számos kortárs zeneszerzővel volt szoros munkakapcsolata, például Messiaennel, Ligetivel és másokkal. Mi volt az, ami ilyen hosszú ideig Kurtág mellett tartotta?

Ennek két dimenziója van: Kurtág, a zeneszerző és Kurtág, a zenész, akiket persze nem lehet egymástól elválasztani. Mindig is az volt az érzésem, hogy ő testesíti meg a zene esszenciáját, ő az, aki mindig a zene lényegére törekszik, és olyan szintre emeli a zenét, amelyet annak el kellene foglalnia: nem szórakozás, nem kultúra vagy szakma, hanem az élet egy alapvető dimenziója. Ami ebben a zenében vonzott, ami egyre nélkülözhetetlenebbé tette számomra, az az, hogy az intimitás és az egyetemes jelentés keverékét képviseli. Imádom az ázsiai, különösen a japán művészet egyes jelenségeit, és amit bennük lebilincselőnek találok, vagyis az intenzitás és a redukció ötvözetét, azt Kurtág zenéjében is megtalálom.

Most a Játékok válogatott darabjainak felvételén dolgozik. Mi a célja ezzel a felvétellel? Mit szeretne a közönségnek közvetíteni a válogatással?

Meggyőződésem, hogy az előadóművészek legfőbb feladata, hogy az alkotók mellett tanúként álljanak. Az, hogy manapság sok „előadóművész” vég nélkül játssza ugyanazokat a régi bestsellereket, véleményem szerint ennek a funkciónak a  torzulása. Ehelyett az előadóknak közvetítőknek kell lenniük az alkotók és a társadalom között. Fel kell szívnunk minden olyan réteget, ami a műalkotásban jelen van, hogy továbbadjuk azokat másoknak és a későbbi nemzedékeknek. Tanárként is nagy felelősség számomra, hogy a megfelelő információkat közvetítsem tanítványaimnak. Célom tehát, hogy Kurtágtól a lehető legtöbb információt megkapjam és befogadjam, s amennyire csak tudom, megőrizzem a játékomban. Ezt más zeneszerzőkkel is megtettem, de különösen fontosnak tartom Kurtág esetében, ahol a kották értelmezése még inkább függ a szájhagyománytól, mint más zeneszerzőknél. És hozzá kell tennem, hogy Kurtág maga is rendkívüli zongorista és saját zongoraművei kivételes tolmácsolója. Ezért szerettem volna először az összes zongoraművét az ő irányítása alatt rögzíteni, ahogyan korábban Ligeti Györggyel tettem. Később azonban úgy döntöttem, hogy a legjobb darabok válogatása megfelelően reprezentálja ezt a hatalmas örökséget, és örülök, hogy Kurtág jóváhagyta a válogatásomat. Az első felvételi napokon az elmúlt két évtized legújabb darabjain dolgozunk együtt, majd hamarosan a korábbi időszakokat is feldolgozzuk.