„Minden hangjegy, amit leír, lényegi. Soha nincs benne semmi csevegés. Soha nincs benne az, hogy bárkinek, akár a közönségnek tetszeni akarna. Számára csak az igazság, a lényeg létezik, az, hogy a zenében soha nem lehet hazudni. ” - Így foglalta össze a közelmúltban Heinz Holliger barátja és zenésztársa, a hamarosan 95. születésnapját ünneplő Kurtág György életét és munkásságát. Holliger rövid, megfontolt kijelentései mintha Kurtág köztudottan aforisztikus zenei stílusát visszhangoznák.
„Az ember sohasem érkezik elkésve” - mondta egyszer Kurtág, utalva lassú, aprólékos munkamódszerére. Érett zeneszerzői karrierjét 1958-ból datálja, amikor egy év párizsi tartózkodás után visszatért magyarországi elszigeteltségébe a vasfüggöny mögött, életfeladata tudatában, és hogy – mint évtizedekkel később fogalmazott – „külső körülmény nem befolyásolhatják már azt, ami ettől kezdve velem történik.”
Ez a több mint hatvan éves gondolat ma is érvényes, mivel Kurtág rendíthetetlenül követi a saját útját. Kezdetben zeneszerzőként és tanárként egyedülálló zeneiségének híre csak a magyar rajongók egy kis köre számára vált ismertté. A Bornemisza Péter mondásai 1968-ban észrevétlen maradt Darmstadtban. De nem így A boldogult R. V. Trouszova üzenetei tizenöt évvel későbbi bemutatója Párizsban, amit utóbb Pierre Boulez vett hanglemezre. És azóta a kurtágiánusok tábora lassanként megszámlálhatatlanná nőtte ki magát. Zenéjének középpontja megváltoztathatatlan, de a zenei megnyilvánulások megdöbbentően változatosak: az éteritől a közönségesig, a szelídtől a kegyetlenig, a fenyegetőtől a groteszkig. Ebben a teljes spektrumban az a közös, hogy a gesztusok mindig közvetlen és egyértelmű módon kommunikálnak a hallgatóval.