Bozay Attila

Az 1960-as évek elején pályáját kezdő magyar zeneszerző generáció egyik legmarkánsabb egyénisége. Fiatalkori műveiben a dodekafónia, majd az improvizatív és experimentális zene lehetőségei felé irányult figyelme, az 1980-as évektől pedig a neoklasszicizmus és a magyar nemzeti zenei hagyományok szintézisével alakította ki saját zenei stílusát.

Életrajza

1939. augusztus 11-én született Balatonfűzfőn. A budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán 1962-ben szerzett diplomát Farkas Ferenc növendékeként. 1962-63-ban a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélettanára; 1963-66-ban a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. 1967-ben UNESCO-ösztöndíjjal Párizsban tanult, majd szabadfoglalkozású zeneszerzőként működött. 1979-től halálig a bp.-i Zeneakadémián zeneszerzést tanított, mellette 1990-93-ban a Nemzeti Filharmónia igazgatója volt. Két operája mellett főként kórusműveket és hangszeres zenét (szimfonikus, kamara- és szólóműveket) komponált. Vörösmarty Mihály színműve nyomán írt Csongor és Tünde  című operájában (1979-84) dolgozta ki azt a tízhangú rendszert, melyet ezután élete végéig következetesen használt. Művei számos nemzetközi fesztiválon szólaltak meg. (ISCM-fesztivál Prágában és Londonban, Holland-fesztivál, Witteni-fesztivál, Zágrábi Biennale, Varsói Ősz, Graz-i Musikprotokoll). Saját kompozícióinak előadásában gyakran ő maga is részt vett citera- és csőrfuvola játékosként.
1999. szeptember 14-én hunyt el Göncön. (Észak-kelet Magyarország)

Díjak, kitüntetések

Erkel-díj (1968, 1979); Érdemes Művész (1984), Bartók-Pásztory díj (1988), Kossuth-díjat (1990), „Magyar Művészetért” díj (1992)