Hidas Frigyes 1928. május 25-én született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. 1979 után állást már nem vállalt, csak zeneszerzéssel foglalkozott.

Hidas töretlenül hitt a dallamok és harmóniák hagyományos jelentésének érvényességében, mindig könnyen megközelíthető nyelven akart írni. De sohasem igénytelen nyelven és mindig a zeneszerzői mesterség teljes birtokában. Mesterségnek tekintette a zeneszerzést, amibe jól helyet találnak az alkalmazott műfajok is. Magyarországon generációk nőttek fel film, és TV kísérőzenéinek rögtön azonosítható hangjaival. Mindez azonban melléktevékenység volt a hatalmas életműben, amit hátrahagyott. Minden műfajban alkotott: operát, táncjátékot, oratóriumot, misét, szimfonikus és kamarazenekari művet, kórust, versenyművet írt számtalan hangszerre, kamara- és szólódarabokat -- és mindenek előtt rézfúvós kamarazenét, fúvós-együttes és "concert band" műveket. Az utóbbiak tették világszerte ismertté és elismertté. 1995-ben meghívták a WASBE-ba, a fúvószenekarok nemzetközi szervezetébe, élete utolsó, művekben és megrendelésekben gazdag évtizedeiben beutazta a világot: versenyek zsűrijébe, fesztiválok díszvendégének és egyetemekre hívták négy kontinensen.

Hidas kedves, csipkelődésre, tréfára könnyen kapható személyiségét, nagyvonalú életszeretetét időskori, végzetesen romló látása sem törte meg: félvakon is használható kottaírást talált ki magának. Csak felesége halálát követően vált kedvetlenebbé, visszahúzódóbbá. Megírta az ő emlékére a "228 nap"-ot, és 2007. március 7-én meghalt.