A Bartók és Kodály után fellépő magyar zeneszerző nemzedék kiemelkedő képviselője. Gazdag életműve színpadi, zenekari, oratórikus, kamara- és szóló műveket egyaránt magában foglal. Bár ritkán alkalmazott konkrét népdal-idézeteket, fiatalkori műveiben jelen vannak a népzenei minták. Élete utolsó két évtizedében atonális és dodekafón kompozíciókat írt. 1949-ben komponált Fúvósötösével az új magyar zenében mindmáig reprezentatív szerepet betöltő műfajt teremtett.

Életrajza

Kecskeméten született, 1913. május 6-án. A bp.-i Zeneakadémián 1938-ban szerzett zeneszerzés-diplomát Siklós Albert és Kodály Zoltán tanítványaként. Kerényi György ösztönzésére és segítségével bekapcsolódott a Kodály Zoltán vezette népdalgyűjtésbe, emellett zenekritika írással is foglalkozott. 1938-45 között különböző zenekarokban brácsázott, 1945-49 között a Nemzeti Színház karmestere, 1949 után a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese zenekarának vezetője volt. 1951-től 1960-ig a bp.-i Zeneakadémián fúvós kamarazenét, zeneelméletet és fúvós hangszerelést tanított, 1964-től nyugdíjazásáig a Zeneakadémia tanárképző tagozatának tanára volt. Részt vett a Magyar Zeneművészek Szövetségének megalapításában.
1977. március 14-én hunyt el Budapesten.

Díjai és kitüntetései

Kossuth-díj (1957), Erkel-díj (1952, 1955).