Soproni minden műve a technikai kontroll magas fokáról és széles kulturális érdeklődésről tanúskodik. 1950 után figyelme Bartók zenéje és a bachi polifónia felé fordult. A 60-as évek közepétől dodekafon technikával, de a szeriális elvek mellőzésével komponált. A 80-as években különféle zenetörténeti stílusokból kezdett meríteni a gregoriántól Stravinskyig, ám kerülve a tonalitás felé vezető utakat. Miséiben és latin motettáiban, illetve kórusműveiben és Rilke-dalaiban prozódiai érzékenysége és klasszikus formaérzéke egyedi és impulzív kifejezésmódban egyesült. Könnyen érthető stílusa az életművében középponti szerepet játszó vonósnégyesekben és zongoraszonátákban misztikus líraisággal és Stravinskyra jellemző távolságtartással elegyedik.

Életrajz

1930. október 4-én született Sopronban. Hatéves korától szülővárosának zeneiskolájában tanult zongorázni, a középiskolát is itt, a Széchenyi Gimnáziumban végezte el. 1949-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Viski János zeneszerzés osztályába került. 1956-ban szerezte meg diplomáját. 1962-ben nyári kurzusokon vett részt Darmstadtban, az ezt követő három évben pedig kizárólag tanulmányi célú darabokat komponált. 1957-től kezdődően tizenöt éven keresztül a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet, majd zeneszerzés tanára volt. 1962-től a Zeneakadémián előbb óraadó tanárként, majd 1968-tól docensként, 1974-től pedig egyetemi tanárként folytatta oktatói tevékenységét, ezalatt ellenpontot, transzponálás-partitúraolvasást és zeneszerzést tanított. 1988-tól 1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektora volt, majd ugyanott professor emeritus. 1992-ben részt vett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia megalapításában, székfoglaló estjére 1999 februárjában került sor. 2021. április 24-én hunyt el.

Díjai, kitüntetései

Erkel-díj (1974), Érdemes Művész (1981), Bartók-Pásztory-díj (1987, 2002), Kiváló Művész (1990), Kossuth-díj (1999), Pázmány Péter-díj (1999), Artisjus-díj (2008). a Nemzet Művésze (2020)